Hátterek-témák   |   Követséginfó   |   Gasztronómia   |   Feng Shui   |   Füstölők   |   Fűszerek   |   Kézműves anyagok   |   Gyógynövények   |   Ásványok   |   Vallás   |   Tea   |   Illóolajok   |   Jóga  


Taoizmusról - Prutkay Csaba
      |   A Taoizmus története   |   Dao   |   A Taoizmus alaptanítása   |   A Taoista művészet   |

TAOIZMUS (daojia)


A taoizmus, mint filozófiai tanítás a konfucianizmussal körülbelül egy időben, az i. e. 5-6. század környékén jelent meg. A taoizmus fő és alapvető művének Az Út és Erény könyvét (Dao de jing) szokás tekinteni, melynek szerzőjének Laozi-t szokás tartani. Ebben a műben megtalálható minden, ami a filozófiai taoizmus lényegét adja, és ami idővel a vallásos taoizmus alapjává lett. Laozi tanítása szerint a természet, a társadalom és a világmindenség lényegét a hatalmas Dao alkotja. A dao a Természet egyetemes Törvénye, a Mindenség Kezdete és Vége. A hatalmas és mindent magába foglaló dao szül mindent, de ez a minden csak a de (szó szerint: erény) közvetítésével jelenik meg. A taoizmus egyik alapelve a nem-cselekvés (wuwei), amely arra szólítja fel az embereket, hogy ne avatkozzanak bele az élet folyásába, maradjanak szemlélődők. A műben már említés történik a YIN és a YANG kölcsönhatásáról, és az öt elemről. A taoista irányzat két másik leghíresebb műve a Zhuangzi és a Liezi. Mindkét művet szerzőjéről nevezték el. Han-kor idejére tehető a vallásos taoizmus kialakulása. Képviselői gazdag és bonyolult jelképrendszert alkottak, a természetfölötti világ panteonját egy sereg isteni lénnyel, szellemmel népesítették be. A taoizmus két legnagyobb tekintélye a Sárga császár (Huangdi) és Laozi lett. Megszületett a halhatatlanok hiedelme, akinek birtokában van az örökélet elixírje. Általában a halhatatlanság tanának kezdetétől beszélhetünk vallásos taoizmusról. Az örök élet és a halhatatlanság hirdetésével a taoizmus terjesztői, mágusai népszerűségre tettek szert a nép körében, és ez lehetővé tette számukra bizonyos társadalmi pozíciók megszerzését, de olykor egy-egy császár bizalmát is megszerezték. Az első leghatalmasabb császár, aki a taoizmust pártfogásába vette Han Wudi volt. Óriási összegekkel támogatta a taoistákat azon törekvésükbe, hogy megtalálják vagy előállítsák az örökélet elixírjét. Templomokat, szentélyeket építtetett a számukra. A taoizmus követőinek zöme a varázserejű talizmánokban, amulettekben, elixírekben és pirulákban bízott, azt remélve, hogy ezek segítségével gyorsan és könnyen halhatatlanná válhatnak. Az ilyen szerek előállítását célzó kísérletek hozták létre a taoista alkímiát, amely a waidan ("külső szerek") nevet kapta. A taoista varázslók, mágusok hatáskörébe tartoztak az asztrológiai megfigyelések és értékelések, a jóslás, jövendőmondás tudománya, a földjóslás, az orvoslás bizonyos területei és még számos mágia majd minden formája.

Irodalom: Csuang Ce, A virágzó délvidék igaz könyve I - XVI., fordította: Dobos László, Palatinus 1997. Csuang Ce, A virágzó délvidék igaz könyve XVII - XXXIII., fordította: Dobos László, Palatinus 2000. Lao ce, Az Út és Erény Könyve, fordította: Weöres Sándor - Tőkei Ferenc, Balassi Kiadó 1996; Lie Ce, Az elomló üresség igaz könyve, fordította: Dobos László, Ferenczy Könyvkiadó 1994.

- - -
 
 
taoizmus

vallási-filozófiai hagyomány; a konfucianizmus mellett 2000 éven át formálta Kína életét. A taoizmus az egyén szabadságára, a természetességre, a spontaneitásra, az engedékeny kormányzásra, az egyszerű szerkezetű társadalomra, a misztikus élményekre, az én átformálásának módszereire helyezte a hangsúlyt, és így gyökeresen különbözik a konfucianizmustól, amely az erkölcsi kötelességekre, a közösségi szabályokra és a kormányzat felelősségére épül.

A taoizmus magába foglalja a taoista filozófiai (tao-csia) - ennek legfőbb forrásai a Lao-ce, Csuang-ce és Lie-ce nevéhez fűzött írások -, valamint a vallási hagyományt, amelynek formalizált tanítása és szertartásrendje, továbbá intézményes vezetése van. A két ág nyilvánvaló - bár némely pontokon feszült - kapcsolatban áll egymással. A taoista bölcselet és vallás nemcsak a kínai, hanem a koreai, a japán és a vietnami kultúrát is formálta.

A taoista filozófia. A taoista szellem legfontosabb kifejezése a Tao-tö-king („Az út és erény könyve”), amelyet a hagyomány a titokzatos mester, Lao-ce munkájának tart. Ennek lényege a tao, a kifejezhetetlen, örök, teremtő valóság, amely minden dolgoknak forrása és végcélja. A tao az abszolútum, a „faragatlan rönk”, amely csak misztikus extázisban ragadható meg. A tö a dolgokban megnyilvánuló tao; teljessége úgy vehető birtokba, ha az ember tökéletes harmóniában él saját eredeti természetével. Csuang-ce (műk. Kr. e. IV. sz.) szerint a taóval harmóniában élő ember megérti a természet állandó változásainak folyamát, és nem fél sem az élettől, sem a haláltól.

Az embernek élete során a tao eredendő egyszerűsége és tisztasága felé kell törekednie, ám ez csak a halálban teljesedhet be biztosan. Míg a konfucianizmus az erkölcsi fegyelem, a szertartásosság és a kormányzati szabályozás útján törekedett a társadalom jobbítására, addig a taoizmus ugyanezt a tudós bölcselkedés, egyáltalán, a „bölcsesség” elvetésével tartotta elérhetőnek.

Ahogyan a tao részrehajlás nélkül működik a világmindenségben, úgy kell az emberiségnek elvetnie az eltökélt, céltudatos cselekedeteket. A taoista élet mégsem jelent teljes passzivitást, sokkal inkább nem céltudatos cselevést (vu-vej), a spontaneitás (ce-zsan) lényegének megtapasztalását. Míg a Csuang-ce és Lie-ce nevéhez fűzött írások minden emberhez szólva vezetnek a teljes szabadság megvalósításához, addig a Tao-tö-king elsősorban az uralkodókhoz szól. A nagy uralkodók - hirdette Lao-ce - egyszerűen követik a természetet, és a nép legfeljebb a létezésükről tud.

A taoista vallás. A filozófiai taoizmus tételei és szövegei a hadakozó fejedelemségek korában (Kr. e. 481-221) alakultak ki. A vallási (vagy ezoterikus) taoizmus mozgalomként és vallási közösségek hálózataként csak a Kr. u. II. században öltött testet. Tanai és spirituális gyakorlatai egyaránt az örök élet kérdése köré csoportosultak. Noha ez alapjában véve összeegyeztethetetlen volt a taoizmus filozófiájával, a bölcseleti szövegek utaltak arra, hogy a taóval harmóniában élőknek lehetőségük van életük meghosszabbítására és arra, hogy megvédjék magukat minden ártalomtól. Az ilyen „tökéletesek” (hszien, azaz „halhatatlanok”) élete a vallási taoizmus központi paradigmája lett. Lao-ce mint a szent szövegek kinyilatkoztatója és megváltó szinte megistenült. Részletesen kidolgozták a lelki tökéletesedés módszereit is.

A halhatatlanság elérése céljából többféle módszert dolgoztak ki; ezek közé tartoztak a sajátos étrend, a légzőgyakorlatok és a meditáció, a szexuális fegyelem, az alkímia, a bővös talizmánok használata, valamint a mesebeli Mennyei Boldogság szigetének keresése. Az étrend - miközben gondoskodott a megfelelő táplálásról - óvott azoktól az ételektől, amelyek előnyösek a test „három férge” (a betegségek, az öregedés és a halál okozói) számára. A taoista beavatottak a meditáció során láthatták az emberi testben (a mikrokozmoszban) és a világmindenségben (a makrokozmoszban) lakozó istenek ezreit. Hitték, hogy a légzőgyakorlatok és a lélegzetnek a test különféle tartományai közt való mozgatás útján az ember saját életében közeledhet a halhatatlansághoz, s végül el is jut hozzá, amennyiben táplálja azt a bensejében rejtőző, titokzatos „embriószerű testet”, amelyből a halhatatlan én válik a halál után. Úgy vélték, az ejakuláció visszatartása révén az ondó elegyedhet a lélegzettel, és ez táplálja az embriószerő testet, vagy a gerinccsatornán az agyat is megifjíthatja. Az örök élet elixírjének keresése során a taoista alkímia egyfelől kémiai kísérleteket (vaj-tan) végzett, másfelől az elméleti „belső alkímiá”-val (nej-tan) foglalkozott. A nej-tan célja az volt, hogy a test természetes öregedési folyamatait a kozmikus jin és jang egyesüléséből fakadó energiákkal állítsák meg. A talizmánokat (fu) gyógyításra, a démonok elleni védelemre, valamint a halhatatlanokkal való kapcsolattartásra használták.

Történeti fejlődés. A két korai taoista közösség egyikét, a vallási-politikai mozgalomként működő „nagy béke útja” nevű irányzatot Kr. u. 184-ben megsemmisítették, mert veszélyesnek tartották a Han-dinasztia hatalmára. Fontosabb és hosszabb életű hagyományt jelentett a „mennyei mesterek útja”, amelyet Csang Tao-ling alapított Kr. u. 142-ben. Nagy szerepe volt két IV. század végi mozgalomnak is: a sang-csing („legfelsőbb tisztaság”) nevő Mao-hegységi szektának és a ling pao („szent ékszer”) szentirati hagyománynak.

A Tang-dinasztia (618-907) idején a taoizmus különleges megbecsülést élvezett az udvarban, ekkor jöttek létre a tanítások, ill. a szertartások nagy szintézisei. Noha a Ming-dinasztia idején (1368-1644) megpróbálták elejét venni a szektásodásnak, a XX. század végéig is megmaradt a szakadás a klasszikus ortodox hagyomány és a nem ortodox irányzatok között. Tajvanon a korai hagyomány folytatóit „feketefejű”-eknek, az újabb iskolák követőit „vörösfejű”-eknek nevezik.

- - -
 

Prutkay Csaba : A Taoizmusról
 Forrás; www.terebess.hu/keletkulturinfo

 
 

2017. December 15.
Valér
  Keresés:
     
  Bejelentkezés:
Név:  
Jelszó:  

Regisztráció
Hirdetés

Hirdetés

  © 2017. Oriental Art Kft. MÉDIAAJÁNLAT | KAPCSOLAT | NYILATKOZAT | MÚZEUMOK | KÉP ÉS IRODALOM | OLDALTÉRKÉP Készíttte: InterPont Plus Kft.